nem csak testmozgás, hanem a túlélés köntösébe bújtatott szubkulturális megmerítkezés is. Figyelem az embereket. Azt hiszem, sokkal inkább ez az, ami szórakoztat, mintsem a bugyuta zenére való ütemes tekerés. A CD-váltások fel sem tűnnek, a Locomotion-től mondjunk jobban ment a bicaj, egyik szám olyan, mint a másik; hát hiába, nem a Pichfork best of list-et nyomják.
Szóval ott kűzdök a nyeregben, nézem a többiek arcát. A velem szemben lévő lányon látszik, hogy én vagyok neki a GMH person. Amikor már nem bírja, mindig rám pillant, csinálom-e. Szegényke, magamban kikacagom, mert nem a leggyengébbet kell kiszemelni, az erősek után kell menni, habár izzadásban mindenkinél jobb vagyok.
Valahogy lenyomom az egy órát, nem gondolok semmire, csak arra, hogy minden tekeréssel fogynak a percek, mindjárt vége, nem is olyan nehéz ez. Nyújtunk, a többiek nevetgélnek, a duci, reményvesztett, de alapvetően jókedélyű srác rendületlenül számolja a kalóriákat, csak tudnám minek, én még mindig figyelek.
A kedvencem a szaunázás. Az a jutalomfalat. Olyan, mint a rakott krumpli tetején a olvadt sajt, amit mindig a végére hagyok, ha önuralmam csúcsán állok.Fáradtan és elégedetten veszem át a fürdőruhát, aztán hopp, ki az ajtón, át a medencénél, be a faházikóba. Fentre ülök. Elkapom a beszélgetésfoszlányokat, próbálom megfejteni ki kivel van. Egy deltás mókamester szórja a poénokat odabent, a szőke lány, aki Németországben született és ott is nőtt fel, az összes fingszagú poénon illedelmesen nevet. Megy a flört, én közben ráolvadok a legfelső szinten a törölközőmre, de maradok, mert érdekel a sztori. Aztán bejön egy sokkal szőkébb, ismerős arcú szilikonmellű lány. Mintha már láttam volna valahol, tuti valami celeb, csak tudnám ki (ekkor megfogadom, hogy holnaptól rámegyek a bulvárra, hogy mégegyszer ne fordulhasson elő ilyen). Tőle két dolgot akarok megtudni: ki ő és mennyibe kerültek a mellei?! Merengenék még, de már nem szórakoztat a konverzáció.
Kész ennyi volt, megsültem, ebből nem lesz sztori. Köszönök, elindulok kifelé. A deltás beach boy beszól valamit, én a legmegvetőbb pillantásommal nézek rá és közlöm, ma nem vagyok vevő az ilyesmire, benne van a szavaimban a nyasgem, és ő tudja ezt.
Állok a zuhany alatt képzeletemben potyognak az arany tallérok és plusz életek, mint a Super Marioban, megint megcsináltam és tök jó volt! Aztán hopp, rájövök, ki ez a szilikonmellű lány! Kasza Tibi volt barátnője! És akkor már csak egy dolog érdekel: tényleg fingik Kasza Tibi közösülés közben???
Persze gyáva vagyok, hogy megkérdezzem, meg különbenis túl szimpatikus és törékeny ez a lány ahhoz, hogy szemétkedjek vele, így nincs is kedvem hozzá. Majd legközelebb.
-
parapp liked this
-
emistom liked this
-
burnb liked this
-
makrela liked this
-
bbkk liked this
-
sronti liked this
-
perfectvillain liked this
-
dehogy reblogged this from gpontadam and added:
a spinning a 21. század szobakerékpárja, csak nem egyedül tekersz feltétlen, hanem mosolygós fitneszguruk halasztanak...
-
primetimeofmylife reblogged this from gpontadam and added:
betűzöm: szo-ba-bi-cik-li.
-
gpontadam reblogged this from dehogy and added:
Ebből még mindig nem tudtam meg, hogy mi az a spinning, de kezd kirajzolódni valami indie kungfu, amiről valószínűleg...
-
primetimeofmylife liked this
-
arathon liked this
-
csonkarebi liked this
-
felemaszokni posted this